lerakási útmutató

Annak érdekében, hogy cementlapjainkban sokáig öröme teljen, olvassa el figyelmesen tájékoztatónkat, kérjük, hogy tartsa és tartassa be az ebben foglaltakat, kérdés esetén pedig keressen elérhetőségeink egyikén.
1. Előkészületek
Kérjük, hogy a megvásárolt lapokat átvétel után két héten belül feltétlenül nézzék át, és ha bármilyen probléma van (sérülés, jelentős színeltérés, stb), azt előre kell jelezni részünkre, mert lerakás után a beépített, lerakott, megvágott lapok árát már nem tudjuk visszatéríteni!
Mivel minden lap kézzel készül, a lapok között színben kis eltérések lehetnek, ezért a színeltérések foltszerűen jelentkező hatásának elkerülése érdekében a lapokat különböző dobozokból válogatva, keverten rakjuk le!
Csak teljesen száraz, megfelelően szigetelt és vízszintes aljzatra burkoljunk!
Az építkezés során lehetőség szerint a burkolás az utolsó fázisok egyike legyen, és a munkálatok során védjük fóliával vagy papírral a már leburkolt felületet.
Bonyolultabb szőnyeg minták lerakásánál érdemes a helyiség középről indulni a szélek felé. Patchwork mintánál javasoljuk hogy előre határozzuk meg a lapok sorrendjét.
2. Lerakás
Flexibilis, lehetőleg szálerősített csemperagasztót használjuk.
A lapokat normál metódussal rakjuk: a száraz és tiszta lapokat és a burkolási felületet is kenjük be egyenletesen, 8 mm fogazatú glettvasssal. Figyeljünk arra, hogy ne maradjanak légbuborékok a lapok alatt, mert ez a későbbiekben saroktöréseket és repedéseket okozhat.
A vízszintezést kézzel, esetleg gumikalapáccsal végezzük, de kemény tárgyat semmiképpen ne használjunk.
2 mm-es fugatávolságot hagyjunk. Az ennél nagyobb fugatávolság széthúzza a mintát, az ennél kisebb pedig tapasztalataink szerint nem fugázható ki tökéletesen.
Ha vágni kell, gyémánttárcsás vizesvágót használjunk, a cementlapok betonfúróval fúrhatók is, és gérbe is vághatók. A ragasztó száradási idejét a gyártó használati utasításai alapján tartsuk be, ez minimum 24 óra.
3. Impregnálás
A cementlapok porózus felületűek, ezért feltétlenül impregnálni kell őket, az impregnáló anyag mindig kapható bemutatótermünkben.
Nagyon fontos: csak teljesen száraz, pormentes és tiszta felületet impregnáljunk!
Minden szennyeződés, ami impregnálás előtt a felületen volt, az impregnáló anyaggal szinte bele fog égni a felületbe, és ennek eltávolítása bonyolult és időigényes feladat, ezt mindenképp kerüljük el.
Mielőtt a teljes felületen elkezdődne a munka, egy lapon érdemes tesztelni az impregnáló anyag felszívódását. Az impregnáló anyagot teddy hengerrel (esetleg ecsettel), egyenletesen vigyük fel a felületre.
Figyeljünk arra, hogy a fugarésekbe lehetőleg ne, vagy csak kevés impregnáló anyag kerüljön, mert ez a fugázóanyag tapadását csökkenti.
Amennyiben a lapok falra kerülnek, célszerű még leragasztás előtt, vízszintes felületen impregnálnunk, hogy az impregnálóanyag folyásmentesen és egyenletesen szívódjon fel.
Addig impregnáljunk, amíg a lapok felveszik az impregnáló szert, a felesleget pedig töröljük le, ne hagyjunk cseppeket és foltokat a felületen. Közvetlenül az impregnálás után a leburkolt helyiséget lehetőleg hermetikusan zárjuk be a száradás 1–2 napos idejére.
Az impregnálás hatékonyságát mindenképpen teszteljük le: a ráöntött víznek a lapok felületén szinte higanycseppként kell megmaradniuk, nem hagyhatnak foltot és nem szivároghatnak be a felületbe.
Fugázás és takarítás után a tiszta, száraz felületet érdemes az impregnáló anyaggal még egyszer lekezelni.
4. Fugázás
Fugázni csak a már leimpregnált, teljesen száraz és tiszta felületet javasoljuk, az impregnálás után minimum 24 óra elteltével.
Csak világos (fehér, törtfehér, világos szürke) színű flexibilis fugázót használjunk, mert a színezett és sötétszínű fugázókban lévő pigmentek foltossá tehetik a cementlapokat, ezeket mindenképpen kerüljük.
Epoxi fugát semmiképpen ne használjunk, mert annak eltávolítása csak savas anyagokkal lehetséges.
Egyszerre csak kis, maximum 2–3 m2-es felületen fugázzunk, ne "húzzuk be" a teljes felületet, mint a kerámia és gres lapok burkolása esetében!
A felesleges fugázó anyagot és bármilyen szennyeződést nedves ronggyal azonnal töröljük vissza, semmiképpen ne hagyjuk sokáig a lapokon. A vizet sűrűn cseréljük, a felületet fugával szennyezett vízzel ne mossuk!
5. Vaxolás
A vaxolás egy opcionális felületkezelési lehetőség befejező lépésként, az impregnálás után: a lapok felülete simább lesz, így könnyebben takaríthatók, és a vax ad egy plusz felületi védelmet is. Előszobákban, konyhapadlóra és konyhafalra feltétlen javasoljuk a vaxolást is.
Bemutatótermünkben megtekinthető az impregnált + vaxolt és a csak impregnált felület is. A vaxolt felület nem marad teljesen matt, enyhe selyemfénye lesz.
A vaxolást a tiszta, száraz, kifugázott, leimpregnált felületen kezdjük el. Tiszta, lehetőleg fehér puha ronggyal, körkörös mozdulatokkal, egyenletes mennyiségben vigyük fel az anyagot a felületre, mintha autót políroznánk. Egyszerre csak kis, maximum 8–10 lapos felületen dolgozzunk.
A vax száradási ideje minimum 1, ideális esetben 2–3 nap.
6. Takarítás, ápolás
Takarításhoz és esetleges folteltávolításhoz javasoljuk a bemutatótermünkben mindig kapható kőszappant. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, csak lúgos és semleges kémhatású takarítószerekkel tisztítsuk a felületet: legjobb a hagyományos mosószappanos felmosóvíz, vagy Ajax.
Savas takarítószereket (vízkőoldók, ecet, stb) semmiképpen ne használjunk, mert ezek megmarhatják a felületet.
A vízkő lerakódást érdemes megelőzni azzal, hogy időközönként mechanikailag letöröljük a felületről.
Maró és savas anyagokat (vörösbor, kávé, borecet, mustár, cékla- és bogyós gyümölcsök leve, salátaöntet, narancslé, stb) ne hagyjunk sokáig a felületen, mert az impregnálás csak ideig-óráig véd ezek ellen, egy idő után ezek az agresszív anyagok foltot hagyhatnak a felületen.
A cementlapok nagyon tartós burkolatok, a mindennapokkal járó mechanikai hatásokat jól bírják és kifejezetten szépen öregszenek, patinásodnak, de a nehéz, hegyes, éles tárgyak okozta ütések repedéseket, karcolásokat okozhatnak, ezeket érdemes megelőzni.
Az impregnálást érdemes 4–5 évente felfrissíteni, erre utaló jel, ha a felmosásnál a felület láthatóan szívja a vizet. Nagy forgalmú helyeken (éttermek, kávézók, közintézmények), ahol naponta többször is felmossák a padlót, ez az időtartam ennél kevesebb is lehet.
A vaxolás tartóssága is nagyban függ a használattól, tapasztalataink szerint pár évente érdemes átkenni újra a felületet.

Segítségre van szüksége? Vegye fel a kapcsolatot velünk, segítünk!